Mindig is érdeklődtél az egyes nyelvekkel kapcsolatos furcsaságok, illetve érdekességek iránt? Különösen kedveled az angol nyelvet, és nemcsak beszélni szeretnéd, hanem valóban az értőjévé szeretnél válni?
Akkor ez a bejegyzés egyenesen neked szól. Szám szerint három furcsaságot, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor érdekességet gyűjtöttünk össze neked az angol nyelv sajátosságaiból.
Egyaránt szó lesz a más nyelvekből átemelt ilyen-olyan kifejezésekről, a brit és az amerikai angol közötti eltérésekről, emellett pedig egy olyan nyelvtani furcsaságra is rávilágítunk, ami sokaknak okozott már fejtörést. A linkekhez a 101Dictionary magyar-angol szótár oldalait használtuk fel. Hajrá, jó szórakozást az olvasáshoz!
Bizony az angol nyelv is vett át kifejezéseket más nyelvektől
Az értelemszerűen nem számít újdonságnak, hogy a többi nyelv használói rengeteg kifejezést koppintanak az angol nyelvből. A filmek, a munka világa, illetve az internet hatására is sorra jönnek be itthon is az újabbnál újabb divatos kifejezések.
Elég csak a home office, a becsekkol, a biznisz, vagy a hamburger szavakra gondolni. Az viszont talán meglepőbb lehet, hogy bizony az angol nyelvet használók között is forognak fent olyan szavak, amelyek idegen eredetűek.
Az olaszoktól például a pizza, az arab nyelvterületről az algebra, tőlünk magyaroktól pedig a paprika szót emelték át. Szóval nemcsak egyirányú folyamatról beszélhetünk, mert ha eltérő intenzitással is, de az angol nyelvbe is kerülnek be idegen eredetű kifejezések.
A legfőbb különbség az amerikaiak és a britek által használt angol között
Felettébb vicces egymás után meghallgatni egy amerikai, illetve egy brit személyt. Néha olyan érzésünk lehet, mintha a két ember nem is ugyanazt a nyelvet beszélné. Az persze szubjektív vélemény kérdése, hogy kihez melyik verzió áll éppenséggel közelebb.
Kevesen tudják például, hogy a két nyelv között az amerikai számít inkább konzervatívnak, mert sokkal kevesebb változáson ment keresztül az elmúlt évszázadokban. Vagyis olyan antik stílusjegyeket is megőrzött, amelyek a brit nyelvhasználatból már réges-rég kihaltak.
Persze hallás után könnyen azt feltételezhetnénk, hogy ennek pont az ellenkezője igaz. Vagyis az amerikai angol tűnik lezserebbnek és engedékenyebbnek a szabályok tekintetében. A brit angolra pedig sokkal inkább a fegyelmezett, elegáns stílus jellemző.
Jó példa erre az írásmód, ahol az amerikaiak számos szó írásmódját leegyszerűsítették. A szín UK angolul colour, US angolul viszont már csak color. De vannak nagyobb különbségek is, a tornacipő Angliában trainers, Amerikában viszont sneakers.
Ugyanakkor tisztán nyelvi sajátosságokat alapul véve vizsgálva a kérdést az az igazság, hogy az amerikai nyelv számít konzervatívabbnak.
Mondat közepén miért kell az I személyes névmást nagybetűvel írni?
Az angol nyelv tanulói számára sokszor érthetetlennek tűnő jelenség mögött sokkal prózaibb ok húzódik meg annál, mint azt elsőre talán feltételezhetnénk. Tudniillik az I (én) személyes névmás óangol korában még ic volt, vagyis a kiejtés alapján ik-ként kellett hangoznia.
Később, egész pontosan a XII. század közepén a c egyszerűen eltűnt az I mellől. Ezidőtájt a kódexeket is kézzel másolták, melynek keretei között az egyes számjegyet szintén i-ként írták le.
Érthető módon ez nem kis zavart okozhatott volna. Ennek elkerülése végett cserélték a XIII. század közepén a személyes névmást nagybetűre. Ennek köszönhetően már sikerült elérni azt, hogy az I személyes névmást könnyen meg lehessen különböztetni az egyes számnévtől.
Lehullt tehát a képzeletbeli lepel a furcsa írásmódról. Így remélhetőleg a következő alkalommal benned sem okoz majd kérdőjeleket a mondat leírása, amikor az egyes szám első személyű névmás a mondat közepére kerül.
Vélemény, hozzászólás?